Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat
Kutatói álmaid most lendületet kapnak – pályázati lehetőség a Soproni Egyetemen!

Megjelent az Egyetemi Ösztöndíj Program pályázati lehetősége a 2026/2027.tanévre vonatkozóan!

Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (a továbbiakban: EKÖP) célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást.

A program 2026. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak.

Tovább olvasom
Meghirdették a Soproni Egyetem alapítványi ösztöndíjait

 

 

A Soproni Egyetem kiemelt figyelmet fordít hallgatói szakmai és tudományos fejlődésének, valamint szociális biztonságának támogatására. Ennek jegyében a mai naptól elérhetők a Soproni Egyetemért Alapítvány által alapított ösztöndíjak.

Tovább olvasom
Távol az otthontól, mégsem egyedül – nemzetközi kortárs segítők a Soproni Egyetemen

DSC04946.JPG

Fotó: Kulcsár Dóra

A napokban különleges ünnepségnek adott otthont a Soproni Egyetem, ahol az első nemzetközi kortárs segítők vehették át felnőttképzési tanúsítványukat.

Tovább olvasom
Stressz nélküli szemeszterkezdés a Soproni Egyetemen

 

A Soproni Egyetem kiemelt figyelmet fordít a nemzetközi hallgatók támogatására. Ennek egyik fontos eleme a StudentHelp szolgáltatás, amely a Külügyi Csoport kezdeményezéseként segíti a külföldi diákok mindennapi eligazodását, beilleszkedését és mentális jóllétét. A program célja, hogy szervezett mentorhálózattal és személyre szabott támogatással könnyítse meg az új környezethez való alkalmazkodást.

Tovább olvasom
Rekordszámú jelentkezés: Töretlen a Stipendium Hungaricum népszerűsége a Soproni Egyetemen

 

Sosem látott érdeklődés övezi a Soproni Egyetem angol nyelvű képzéseit: a 2026/27-es tanévre közel kétszer annyian jelentkeztek a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében, mint egy évvel korábban. Az elmúlt öt év távlatában a jelentkezések száma több mint négyszeresére emelkedett, ami az intézmény nemzetközi stratégiájának sikeréről ad visszaigazolást.

Tovább olvasom
Különböző kultúrák– a Soproni Egyetem nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi hallgatók beilleszkedésére

 

A Soproni Egyetem kiemelt figyelmet fordít arra, hogy nemzetközi hallgatói támogatást kapjanak az új környezethez való alkalmazkodásban, és segítséget nyújt abban, hogy minél könnyebben eligazodjanak a kulturális különbségek között. Ennek jegyében szervezett, a Külügyi Csoport StudentHelp csapata interkulturális workshopot.

Tovább olvasom
Nemzetközi hallgatói integráció és mobilitás: a Soproni Egyetem az ESN közgyülésén

 

A Soproni Egyetem Külügyi Csoportja is részt vett az Erasmus Student Network (ESN) Hungary Országos Közgyűlésén. Az Erasmus Student Network (ESN) Európa legnagyobb, non-profit, nemzetközi diákszervezete, melynek elsődleges küldetése a hallgatói mobilitás elősegítése és támogatása a jól ismert „Hallgatók segítenek a Hallgatóknak” elv alapján. Jelentős lépés az egyeztetések megkezdése a Soproni Egyetem számára, hiszen jelenleg nincs aktív ESN szekciója.

Tovább olvasom
A Soproni Egyetem is csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért Programhoz

A Soproni Egyetem hivatalosan is csatlakozott a „Tanítsunk Magyarországért” országos mentorprogramhoz, amelynek célja azokon a kistelepüléseken élő általános iskolások mentorálása, akik a továbbtanulási lehetőségektől távoli településeken élnek. Ők azok, akik számára az új közösségbe való beilleszkedés és a rendszeres utazás akkora megpróbáltatást jelenthet, hogy megfelelő élmények hiányában középfokon nem szereznek szakmát, korai iskolaelhagyóvá válnak. A Tanítsunk Magyarországért Program keretében ezeket a gyerekeket segítik jól felkészített egyetemista “nagytestvérek”, mentorok, hogy még általános iskolás korukban megismerjék a településükön túli világ élményeit, a munka, a továbbtanulási és a kikapcsolódási lehetőségeket, hogy aztán a középiskolai átmenetet könnyen vegyék.

Tovább olvasom
Világ körüli út egy tanteremben – Nemzetközi hallgatók angolórája a Széchenyi István Gimnáziumban

A közelmúltban a Soproni Egyetem Külügyi Csoport szervezésében hat különböző országból érkező hallgató tartott rendhagyó angolórát a Soproni Széchenyi István Gimnázium 10B osztályában. A Kolumbiából, Kazahsztánból, Gambiából, Tanzániából és Saint Luciából érkező diákok interaktív előadásokon keresztül mutatták be hazájuk kultúráját, mindennapjait, és osztották meg személyes tapasztalataikat a magyarországi beilleszkedésükről.

Tovább olvasom
Társaiknak segítenek a tanulásban- Tutor program indul a Soproni Egyetemen

A hallgatói közösségek támogatására és a tanulmányi előmenetel segítésére vállalkoznak azok az egyetemi hallgatók, akik tutorként dolgoznak majd a Soproni Egyetemen. 14 fiatal felnőttképzés keretében vett részt a Tutor Képzési Programon, az erről szóló tanúsítványt ünnepélyes keretek között a Soproni Egyetem oktatási rektorhelyettesétől vehették át. 

Tovább olvasom