
A hallgatói, oktatói és kutatói lakhatást szolgáló épületek ingatlanállomány fejlesztésére, állagmegóvására jelentős összeget - csak az idei évben több mint 300 millió forintot - fordított az elmúlt öt év alatt az Egyetem. A növekvő hallgatói létszám, valamint a kollégiumok állapota miatt a felújítás az éves tervekben meghatározottaknak megfelelően folyamatosan zajlik.

A Soproni Egyetem delegációja november 17–24. között eredményes szakmai látogatást tett Vietnámban, amelynek során három kiemelt partnerintézményt és vállalatot keresett fel. A Vietnámi Erdészeti Egyetemet (VNUF), a Vinafor vállalatot – Vietnám legnagyobb faipari cégét –, valamint a WoodsLand faipari vállalatot. A látogatás mind oktatási, kutatási, mind pedig ipari együttműködések tekintetében új perspektívákat nyitott, és hosszú távú közös projektek megalapozását tette lehetővé.

A Soproni Egyetemi delegáció tagjai (balról):
Dr. Czimber Kornél (EMK),Tamás Fruzsina (EMK), Dr. Szigethy Anna (FMK), Prof. Dr. Kósa Balázs (FMK), Dr. Sinóros-Szabó Laura (Rektori Hivatal) és Dr. Tóth Balázs István (LKK).
.jpg)
Nemzetközi sikert könyvelhet el ismét a Soproni Egyetem. Az intézmény idén a hatodik legjobb magyar intézményként szerepel a Times Higher Education (THE) 2026-os Interdiszciplináris Tudományos Rangsorán (ISR). A neves lista 94 ország egyetemeit értékeli. A THE ISR globálisan méri a tudományközi kutatási teljesítményt és elkötelezettséget, kiemelve azokat az intézményeket, amelyek aktívan ösztönzik a tudományterületek közötti együttműködést.
.jpg)
Kép forrása: Győri Szalon.hu
A 17–19. század ikonikus vízi szállítóeszköze, a burcsella hamarosan új életre kel, egyelőre makett és digitális 3D-modell formájában. A Soproni Egyetem és a Győri Ipartörténeti Alapítvány különleges együttműködése révén egy letűnt korszak gazdasági és kulturális öröksége kerül újra reflektorfénybe.
.jpg)
Ismét jelentős nemzetközi elismerést kapott a fenntarthatóság iránti elkötelezettségéért a Soproni Egyetem. A Universiti Malaysia Sabah szervezésében Malajziában zajló webináron Prof. Dr. Lakatos Ferenc kutatási és külügyi rektorhelyettes mutatta be az intézmény környezettudatos fejlesztéseit és az oktatást jellemző jó gyakorlatait. A rendezvény célja az volt, hogy ismertessék, miképpen támogatják világszerte az egyetemek a fenntartható fejlődési célok megvalósítását, valamint a zöldebb jövő építését.

A Soproni Egyetem, mint Magyarország Zöld Egyeteme ESG-képzéseivel új szintre emelte a fenntarthatóságról való gondolkodást. Az egyetem célja, hogy a jövő szakemberei ne csak megfeleljenek a 21. századi piaci elvárásoknak, hanem képesek legyenek alakítani a változást – a zöld átmenet aktív formálóivá válva. A 2025. november 15-i (keresztféléves) és 2026. február 15-i (normál féléves) jelentkezési határidővel meghirdetett ESG és alkalmazott fenntarthatósági szakember mesterképzés, akkreditált ESG tanácsadó részismereti képzés, valamint a 2026. február 5-i jelentkezési határidejű vállalati ESG szakember szakirányú továbbképzési szak mind olyan hazai programok, ahol az akadémiai tudás és a vállalati gyakorlat találkozása országos szinten is unikális tudás elsajátítását teszi lehetővé.

Közel hatezer látogató fedezte fel a tudomány és az innováció izgalmas világát a Millenárison megrendezett 2. Science Expo rendezvényen, ahol a Soproni Egyetem is inspiráló módon mutatkozott be. Az esemény célja az volt, hogy a kutatást és az innovációt közelebb hozza a fiatalokhoz. A háromnapos rendezvényen (2025. október 28–30.) interaktív bemutatók, látványos kísérletek és gondolatébresztő beszélgetések várták az érdeklődőket – a Soproni Egyetem pedig mind technológiai, mind kreatív oldalról megmutatta sokszínűségét.

Október közepén a Soproni Egyetem ünnepélyes keretek között hirdette meg Cseh Ősz programsorozatát, amely a cseh felsőoktatás egyik kiemelkedő intézményének, a brnói Mendel Egyetemnek a közreműködésével valósul meg. A kezdeményezés célja, hogy a két ország egyetemei között erősítse a szakmai, oktatási és kulturális kapcsolatokat, különös hangsúlyt fektetve a fenntartható formatervezésre és az innovatív anyagtudományi kutatásokra.


Finnországba látogatott és finn partneregyetemekkel folytatott szakmai egyeztetéseket Prof. Dr. Lakatos Ferenc, a Soproni Egyetem külügyi-és kutatási rektorhelyettese. A Külgazdasági és Külügyminisztérium finnországi nagykövetsége szakmai találkozókat szervezett a rektorhelyettes számára, amelynek célja a finn egyetemekkel és háttérintézményekkel történő kutatási és oktatási együttműködési lehetőségek feltérképezése volt, elsősorban az erdészet terén.

Egyedülálló mesterséges intelligencia-szabályozás született a Soproni Egyetemen. Az intézmény szenátusa 2025 szeptemberben egységes egyetemi útmutatót fogadott el a mesterséges intelligencia (MI) használatáról. A dokumentum Magyarországon elsőként nyújt egy felsőoktatási intézmény számára átfogó szabályrendszert, amely figyelembe veszi a különböző felhasználói csoportok igényeit, és komplex keretet ad a MI felelős használatához az oktatásban, kutatásban és adminisztrációban. Egyszerre szabályozza az etikai, adatvédelmi, tudományos és szakmai elvárásokat, ezért a hazai felsőoktatásban példaértékű lépésnek számít.

Erdészeti robotok fejlesztésére kötött megállapodást a Soproni Egyetem és a SatiNav Robotics.
A most induló együttműködés célja olyan autonóm, önálló munkavégzésre képes erdészeti robotok fejlesztése, amelyek hozzájárulnak az erdészeti munkafolyamatok automatizálásához és korszerűsítéséhez. Az új technológiák a hagyományos élőmunka-terhelés csökkentését, valamint a fenntartható és modern erdőgazdálkodás kialakítását szolgálják.