
Ismét előkelően szerepelt a Soproni Egyetem, Magyarország Zöld Egyeteme, amely az első hazai karbonpozitív egyetem a neves Times Higher Education Impact Rankings 2025. évi fenntarthatósági listáján. Megőrizve tavalyi erős pozícióját, ismét a 801–1000. helyen végzett nemzetközi viszonylatban, hazai szinten pedig a rangos 4. helyen zárt. Több olyan alkategória is volt, így például a „Szárazföldi ökoszisztémák védelme”, vagy a „Felelős fogyasztás és termelés”, amelyekben az összes magyarországi egyetemet maga mögé utasította. A globális összesítésben több mint 2500 felsőoktatási intézmény szerepel.


A közelmúltban zárult le a Soproni Egyetem által meghirdetett „Tekerj velünk Selmecig!” elnevezésű, egy hónapon át tartó országos kerékpáros kilométergyűjtés.

Jubileumához érkezett a Soproni Egyetem horgászversenye. A programot 2025. június 7-én, szombaton rendezték meg immáron 25. alkalommal, és amely ettől az évtől kibővült, ugyanis az egyetemi oktatókon, dolgozókon és hallgatókon kívül a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt., továbbá a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai is meghívást kaptak rá. A helyszín szintén változott az eddigiekhez képest: a Pisztráng Horgászegyesület jóvoltából a Fehér úti tavon tartották meg az ily módon kiszélesedett első horgásznapot. A 24 jelentkező közül 19 horgász a Soproni Egyetemet, 5 fő a TAEG Zrt.-t képviselte. Az utánpótlás-nevelésben jelentős eredmény, hogy külön kategóriában 5 gyermek is részese lehetett a megmérettetésnek.


Csodálatos idő és különleges élmény várta azokat a látogatókat, akik részt vettek az idei SopronFest utolsó privát sétáján, amely az egyetem falai között, valamint a Botanikus kert árnyas fái alatt zajlott.


Elindult a Soproni Egyetemen a ClimaPannonia nevű, négyéves nemzetközi kutatási projekt, amelynek célja, hogy segítsen az éghajlatváltozás hatásaihoz alkalmazkodni a mezőgazdaságban.


Ahogy megérkezik a tavasz, a természet új ruhát ölt – és nincs ez másként a Soproni Egyetem 100 éves Botanikus Kertjében sem.


A Soproni Egyetem idén először kiállítóként vesz részt a világ legjelentősebb faipari szakkiállításán, a hannoveri LIGNA kiállításon. A részvétel nemcsak rangos megjelenést, hanem komoly stratégiai lehetőséget is jelent az intézmény számára – különösen az oktatás, kutatás és nemzetközi kapcsolatok építése terén. A Soproni Egyetem számára ez az alkalom nem csupán bemutatkozás, hanem a hazai faipari innovációk világpiaci integrációjának egyik kulcspontja is lehet.


Egyetemi hallgatóként a vizsga helyszínét nem választhatja ki az ember. Államvizsgázni általában egy teremben, csendben, szigorú bizottság előtt ülve szoktak. A Soproni Egyetem végzős erdőmérnökei azonban erdőben, terepi körülmények között számolnak be tudásukról már harmadik éve. Idén a Bakonyerdő Zrt. ad majd helyet a terepi vizsgának június végén. A felkészülés az elmúlt hetekben lezajlott, a hallgatók kiscsoportokban dolgoztak, és a különböző mérési feladatokat végeztek el a kijelölt bakonyi mintaterületeken.


Az ErdőLab projekt megvalósítási szakaszához közeledve szakmai értékelő napot tartottak a Soproni Egyetemen. Az eseményen a karok és az Erdészeti Tudományos Intézet kutatói, oktatói tekintették át a három éve zajló, integrált kutatási projekt eddigi legfontosabb eredményeit. Az értékelő megbeszélés vezérfonalát külső szakértők észrevételei és kérdései adták, melyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a projekt eredményei a gyakorlat szempontjából is hasznosíthatóak legyenek.


Különleges megtiszteltetésben részesült a Soproni Egyetem: Prof. Dr. Riri Fitri Sari, a világ „zöld egyetemeit” rangsoroló szervezet, az UI GreenMetric World University Rankings elnökasszonyát fogadta 2025. április 12-én, szombaton a Bajcsy-Zsilinszky utcai campuson. A szakember először az intézmény fenntarthatósági törekvéseiről szóló szakmai egyeztetésen vett részt, majd egy informatív bejárás után ünnepélyes faültetésen vett részt.

