Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

A Treejoy projekt

A Treejoy projekt

A Soproni Egyetem Treejoy projektje egy olyan kezdeményezés, amely a fenntarthatóságra, a környezetvédelemre és a közösségi tudatosságra összpontosít. A projekt célja, hogy növeljék a zöldterületek számát, amit 1500 db növény elültetésével valósítottak meg, ezzel is hozzájárulva a biodiverzitás megőrzéséhez.

A program keretében lézeres technikával felmérték a Botanikus kertet, melynek eredményét adatbázisba rögzítették. Az irodaépületek, öltözők és az üvegház felújítása mellett, több ponton pergolákat és növényi rácsokat helyeztek ki, illetve energiahatékony eszközöket, gépeket is beszereztek, a gondozási, karbantartási munkákhoz.

Létrehoztak továbbá egy 16 állomásból álló tanösvényt is, amely a kijelölt pontoknál ismeretterjesztő táblák segítségével mutatja be a látogatók számára az egyetemhez tartozó szakok és képzések munkáját, illetve játékos feladatokkal szórakoztatja a kisebb és a nagyobb gyerekeket is. A projekt keretében különböző edukációs programokat, erdőpedagógiai rendezvényeket is szerveznek, amelyek célja, hogy felhívják a figyelmet a fák és az erdők fontosságára, valamint a klímaváltozás elleni küzdelemre.

A Botanikus kertről készült dokumentumfilm magyar nyelven – választható angol és szlovák felirattal – itt érhető el: http://treejoy.uni-sopron.hu/dokumentumfilm/

 

Cikk nyomtatása E-mail

Kapcsolódó elérhetőségek